2010. március 20., szombat

Túró házilag

Nem annyira recept a következő, de gondoltam ezt is megosztom itt a neten. Ha véletlenül nincs otthon túró, akkor 1 vagy két pohár kefírből is lehet készíteni annyit amennyi uzsonnára, vagy vacsorára elég lehet.
Szóval a doboz kefírt lábosba öntjük és lassú tűzön addig melegítjük míg összefut és kicsapódik a túró. Szűrőkanálba öntve a savó kifolyik és a kanálban marad a túró. A savó is nagyon finom, én általában gyümölcslevesbe szoktam önteni és finomabb lesz tőle.

2010. március 15., hétfő

Krémtúró babáknak

Ha már ehet a kicsi túrót (én kb 10 hónaposan adtam először),  akkor egészséges csemege lehet uzsira a gyümölcsös krémtúró. Ehhez kell főzni rizst, jó puhára. Én általában kompóttal csinálom, mert azt vallom, hogy a nyers gyümölcsöt nem jó keverni mással. Szóval kb két evőkanál rizst, ugyanennyi túrót és kb egy evőkanálnyi túrót összemixelek, ha kell esetleg egy kis fahéjjal vagy mézzel lehet még ízesíteni. Nagyon finom és tápláló (apa is mindig kuncsorog érte!).

2010. március 8., hétfő

Nehezen alvó kisgyermekek

Újabb tippet kaptam a nyugtalan alvás megoldására! Egyéves kor után már lehet mézet adni a piciknek. Állítólag a mézes tej estére nagyon jó. Egy kedves méhész ismerősünk ajánlotta, s szerinte az aranyvessző méz erre a célra a legjobb. Mi is kipróbáltuk, eddig kb 6-ból 4-szer bejött. Mivel még tejet nem adok Borókának ezért a tápszerébe (babatej) kevertem bele. 

2010. március 6., szombat

Pólya saját kezüleg

Nemcsak nálunk, hanem sok más országban is használják a pólyát. Újszülöttként még én is abba kerültem a kórházban, majd kb 3-4 hetes koromig voltam benne. A képen látható pólyahuzatot édesanyám varrta Borókának. Egyébként boltban is lehet kapni, a belevaló párnár mi is ott vettük.
A pólya egyik előnyének azt tekintik, hogy megakadályozza a pici akaratlan kéz és lábmozgásait. Biztos sokan tapasztalták, hogy az újszülöttek két keze időnként összerándul alvás közben, ez egyfajta reflex a kicsiknél, ami sokszor megijeszti és felébreszti őket. A pólya leszorítja a végtagokat.
A másik előnye, hogy a bebugyoláltság arra az állpotra emlékeztet, ami a méhben volt, s ez nyugtatólag hat a kicsikre.
Ahogy utána olvastam azt írják, hogy 4-5 hetes koráig nyugodtan lehet a pólyát használni. Számomra az is jó volt, hogy a pólyában könnyebb volt megfogni Borókát.